Nem adhat mást, csak mi lényege

2012.12.03. 17:30 Komlósy Cs

A minap volt szerencsém egy alternatív jelenben járni, ahol a kormányon lévő szocialisták pénzügyminisztere  az Európai Uniós rangsorban egy hellyel hátrébb csúszik - mondjuk hetedikről a nyolcadikra. Láttam az ellenzéket, ahogy másnap a lángoló minisztérium épülete előtti lámpavasat karácsonyi égők helyett Oszkó Péter kitépett gerincével díszítik fel, végtagjait elrettentésül a Szabadság híd négy turulmadarának csőrébe helyezik, míg levágott feje a Szent Gellért szobor magasba emelt kezében talál nyugalomra. Szerencsére gyorsan visszazökkentem a valóságba, ahogy Gyurink sokkal megalázóbb helyen végzett,  egy nagyon egyszerű oknál fogva mégsem bántjuk érte. Tudniillik neki nem ez az erőssége.

Szent meggyőződésem, hogy amit egykoron Király Gábor burleszkbe illő potyái és Torghelle virtuozitása jelentettek a magyar labdarúgó válogatottnak, azt jelenti most Gyuri a kormány számára. Megengedve, hogy ez a sejtés miniszterelnöki megerősítéssel is bír (csak 2011-ben még nem sejtettük, hogy bohócügyi államtitkár alatt pontosan kire kell gondolnunk), már nincsenek kétségeink Matolcsy igazi szerepét illetően. Lassan nincs olyan hét, hogy a Nemzeti Kincstár főbóhocnoka ne állna ki valamilyen tudományos fantasztikummal, amely nem nélkülözi a szoros korrelációt nemzetgazdaságunkkal és a magyar nép származásával. Mindezt végtelen szerénységgel teszi, mert bár korát meghaladó tudásmorzsáit japán tudósok felfedezéseként, vagy épp' az babarci vajákosok ősi megfigyeléseként tálalja, mi  tudjuk jól, hogy valójában kinek az elméjében fogantak.

Névtelen-3.jpg(Forrás: Index.hu)

Tapasztalataim alapján a legtöbb kocsmatársaságnak van egy olyan tagja, aki kéretlenül, vagy merő véletlenségből ragadt a társasághoz, jelenléte pedig igazából senkinek sem hiányzik. Az illetőt az elején udvariasságból vagy sajnálatból megtűrik, később pedig már senki nem vállalja, hogy szól neki, így egyszerűen ránő a bagázs fejére. Valami ilyesmire tudok csak gondolni Gyuri kapcsán is, annyi különbséggel, hogy esetünkben a veszélytelen elmeháborodottaknak felé tanúsított megértő szánalom lehet az uralkodó érzés párttársai részéről. Esetleg az, hogy vigyázó szemét állandó jelleggel a bal oldalon tartja.

Az igazság az, hogy Kuszaszem munkásságát józan állapotban mérlegre téve nem tudok haragudni a Schmitt Pali - Semjén Zsolti cserkészduóra. Ők legalább idejében felismerték, hogy ha nincs egyetlen épkézláb eredeti gondolatuk  sem, akkor nem kell erőltetni, őszintének kell lenni önmagukhoz és csinálni valami olyat, amihez értenek. Ugyanakkor tény, hogy Gyuri tudástőkéje nélkül ma sokkal kevesebbek lennénk. Nem tudhatnánk, hogy a siker láthatatlan, az egykulcsos adónál jobb vágyfokozó nem létezik, az elvándorlás kincs, ráadásul ősmagyar agysebésznek sem kell lennünk ahhoz, hogy belássuk: amennyiben a pirospozsgás mongoloid seggünkön lévő pöttyök száma 47, az ezerrel beszorozva pont annyi, amennyiből egy átlag magyar ember kényelmesen megél egy hónapban (ha épp' nem aszfaltoztatja le az utcáját - de ez már egy másik történet).

73047_4496340859656_1902063782_n.jpg

Végtelenül sajnálatos, hogy Gyuri humora és okkultizmus iránti érzékenysége ebben a pozícióban nem tud olyan mértékben utat törni, mint amire a magyar tudományos életnek szüksége lenne. Pedig sokunk részéről máig élő egyetemes óhaj, hogy mindenki csinálja azt, amihez ért. Gyuri például foglalkozzon csak a számokkal, gazdaságpolitikával, pénzügyi stratégiák és előrejelzések kidolgozásával, szakmai fórumokon való fellépésekkel, drogokkal, a tündérmesék írásával és az angol kifejezések magyar nyelvbe ültetésével. Nem kell ehhez gazdasági miniszternek lenni, s főleg nem úgy, hogy az eddigi produktum inkább hasonlít egy méregdrága stand-up comedy előadássorozatra, mint felelős miniszteri viselkedésre.

Palikánál sikerült (körülbelül idejében) belátni, hogy mikor lett vállalhatatlan a kormányoldal számára, joggal vetődik fel, hogy Gyurika kezét miért szorongatják még mindig? Ugye nem azért, mert kicsit sárga (khmm), kicsit kancsal, de legalább a miénk!?

Szólj hozzá!

Címkék: matolcsy kuszaszem pirospötty

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarmemmesek.blog.hu/api/trackback/id/tr974944971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása